Total OFF. Ez jellemez most a legjobban. Minden kezd széthullani, de furcsa mód, ahelyett hogy egyre rosszabb lenne, egyre jobb. Végre kezdek megnyugodni. Tényleg a vég kezdete.

 

A munkámat ne is részletezzük. Az, hogy nem csinálok semmit, az nem is kifejezés. Mert tényleg. Ha szigorúan vesszük, azon kívül, hogy csinálom a saját kis dolgaimat, nem haladok semmit előre, csak az adminisztrációkat végzem szorgalmasan. Mintegy hat hete. De senki egy rossz szót sem mondott még. Sőt! Bátorítanak. Tényleg ilyen vakok lennének a főnökeim? Vagy én vagyok az álcázás nagymestere, és teljesen jól palástolom a munkaundoromat. Inkább az utóbbi az, ami bátran kijelenthető. Főleg önmagam, és a kaméleon-képességeim ismeretében.

 

A másik része a párkapcsolat. Hehe. A legjobb szóvicc. Nah mindegy.

 

Az a fura, hogy a problémák megbeszélése abból áll, hogy te elmondod a te problémáidat, ő meg az övéit. És ennyi. Megoldást nem is kell rá keresni, mert az csak a legritkább esetekben található. Viszont mindenki megnyugszik. Egy időre. Mert kibeszélte a sajátjait, és így olyan, mintha minden rendben is lenne. Holott hát neméppen. De sebaj, ezzel most nem kell törődni, mert éppen jól megvagytok, minek elrontani az idilli képet. Majd ráérsz pár hét múlva.

 

A többi már csak a hab a képzeletbeli tortámon. Minden este valami szolid (vagy kevésbé szolid) elhajlás, és még sorolhatnám. Úgyis tudjátok.

 

De a legfurább, hogy nem érzem, hogy gáz lenne. Nah, ez a gáz.

 

25 évesen kezdem darabokra szedni az egész eddigi életemet, és a felépített jövőképemet. De baromira élvezem. Ezek szerint nem is az én jövőképem volt, csak átvettem valaki másét, mert lusta voltam sajátot kitalálni. Most meg már minek. Kicsit meghagyok belőle, a többit meg hagyom, hadd legyen úgy, ahogy lennie kell. Ahogy alakul. Hagyom, hogy minden pillanat úgy módosítsa, ahogy akarja. És közben igyekszem minden élethelyzetből a maximumot kihozni.

 

Talán épp ez az, ami megnyugtat. Nyoma sincs a pár héttel ezelőtti végeláthatatlan stressznek. Pedig semmi sem lett jobb, a szó klasszikus értelmét tekintve. Semmi sem került a helyére.

 

Bár lehet, hogy egyvalami mégiscsak. Én.

 

És ez a hely, ahol most vagyok az, ahol éppen lennem kell.

 

Úgy élek, ahogy éppen akarok, persze az alapvető szabályok beartásával. Tudom, hogy valamennyire destruktív, de ugyanakkor épp annyira strukturális is. Minden egyes nap a helyére kerül, és elegendő élményt hordoz magában. Hogy újra nekiláss. A következő dolognak. A következő napnak.

 

Ha nem érted, akkor elmagyarázom. Ez nem a beadásokról és az arconpörgésekről szól. Ez sokkal több annál. Ha még most sem érted, akkor te is a saját magad fogságában sínylődsz, és nem tudom, hogy mi az, ami kirángat majd belőle.

 

Azt tudom, hogy engem mi hozott ki. De ez nem mindenkinek lesz meg, úgyhogy jobb, ha nekiállsz keresni magadnak egy saját kapaszkodót. Vagy leéled az élted úgy, ahogy nem akartad. Csak akkor már késő lesz ezen rágódni.