Azt hiszem, abba fogom hagyni ezt a blogot. Így alakult. Nem így terveztem.

Most már leginkább csak rólam szól, és még én sem vagyok kíváncsi magamra, így ezt nem is kellene elvárnom másoktól.

Köszi nektek, akik a barátaim vagytok, és olvastátok. Köszi nektek, akik csak idekeveredtetek valahonnan, és nagyon sok, igazán jóleső dolgot mondtatok. Köszi nektek is, akik bár egyik előző csoportba sem tartoztok, mégis itt töltitek az időtöket.

Ezt most befejezem. Nem csak ezt. Az egészet.

Néha az van, hogy nem tudom hova tenni. Azt mondtad, akkor kell abbahagyni, amikor több a rossz, mint a jó. De ezt nem tudom ilyen sarkítottan felfogni. Egyszerre jó és rossz. Nem határolódik el. És nem is váltakozik hektikusan.

Emberi önzőség. Mindig belefutunk, csak a szint más. Az eddig legnagyobb van most soron. Te pedig tegyél félre mindent, másképp nem megy. Te nem létezel ebben most, csak asszisztálsz. És amikor sorra kerülsz, örülj neki. Minden és mindenki fontos. Leszámítva téged, és a problémáidat, mert túl sok energiát igényelsz. Pedig nem. Csak törődést. Ideje lenne belátnod, hogy ezt itt nem kapod meg. Tudod, mondták az elején, oda kellett volna figyelni. Csak akkor ez nem érdekelt, most meg el kellene már döntened, hogy mit akarsz. Tényleg látsz ebben annyit, hogy megérje? Megsúgom, sosem éri meg.

Megmondták, túl jó vagy ide. Túl jó. Ettől a szópártól egyszerre ráz ki a hideg és érzel mérhetetlen csalódottságot. Te mindent megtettél. Legyőzted önmagad sokszor, hogy minden rendben legyen. Elfogadtál és eltűrtél dolgokat, de te is tudod, hogy erre nem lehet építeni. Mert ez egyoldalú, és ideje lenne belátnod, hogy az is marad. Nincs igény arra, hogy másképp legyen.

De ne keseredj el. Rájössz majd, hogy megy, ahogy eddig is. Hiszen te mindig ott leszel magadnak. És az önzőség már körbe is ért.

Ugyanitt pár napon belül munkanélküli marketinges/közgazdász/újságíró állást keres.

Minden rossz. Félelmetesen. Be kellene, hogy húzzon. De nem igazán érdekel.

Igen, ez a legjobb kifejezés. Érdektelenül állok az egész előtt. Ha így lesz, jó. Ha úgy, az is. Pont ugyanannyira.

Munka, család, szabadidő? Unalom. És már csak nevetek. Az álmatlan éjszakáim arcába is.
Kimerültség, insomnia, stressz, bánat? Mindegyik. Miközben egyik sem.

Loptam, de igaz: mindenki a saját szintjén nyomorog.

Meghallgatok mindent. Mindenkit. Ehhez értek a legjobban. Meg tanácsot adok. Érdeklődöm. De nem igazán érdekel. Viszont legalább kitölti a perceket.

Munkahelyi problémák. Stressz. Okosítás az egyik oldalon. Aztán munkahelykeresés a másikon. Szenvedélybetegségek, függés tárgyaktól, vágyaktól és személyektől. Minden ugyanaz, más vetületekben. Lelkisegélyszolgálat 0-24. Free of charge, as well.

Nehéz bármit is mondani. Egy pszichológiai kezelés itt, egy elrontott kemo ott. Egy kis szerencsével mindkettő megnyomoríthat végleg.

Egy dolog azért vigasztal. Seholsejobb (linkszöveg linkzene). És nem is lesz.

Late nights and bloodshot eyes, clock ticking half past five,
We're barely breathing but we're still alive.

Our plans are all laid out, take all these unmarked roads,
We blaze the trails to places no ONE GOES.

One last chance to go, if I don't leave tonight I never will
One last chance to go, let's take it now in for the kill

If in time we find ourselves, back where we started from,
Too weak to fight and much too tired to run.

Before you swallow me into your perfect life,
I'm not going out without a fight!

One last chance to go, if I don't leave tonight I never will
One last chance to go, let's take it now in for the kill

If I had to leave tonight would you come with me?
What?
If I had to go to New York to live, tonight, would you come with me?

But this blueprints faded grey
And here it seems like just yesterday
When we mapped out the details of our great escape,
But still these roads all beckon me to uncover their mystery
But I fall like dead autumn leaves and let the jetstream carry me

One last chance to go,
If I don't leave tonight I never will.
One last chance to go

(Rise Against - Last Chance Blueprint)

Tudom. Régen minden jobb volt. De most már nem régen van.

Most már unod. Unod a bloggert, unod a tumblrt, unod a 'bookot, unod a foursquare-t. Zseniális költemény itt.

Unod az egészet. Már pótcselekvésnek se jó.

Unod. Mit csinálsz az életed helyett? Sírás. Hogy semmi sem jó. Meg egyébként is. Kellett már valami, hogy szenvedj egy kicsit. Nem is te lennél.

Új dolgok nem igazán hoznak lázba, a régiek pedig már egyáltalán nem érdekelnek. Csodálatos kilátások. Nem is érted, hogy mit keresel itt. Hogy kerültél ide?

Nem. Nem akarod megnevezni a felelősöket, mert mindannyian tudjuk, hogy ki tehet róla. Nem. Nem az, akinek sosem mondjuk ki a nevét. Most csak magadra mutogathatsz.

Egyre rosszabb, miközben egyre jobb.

Amikor már elhinnéd, hogy minden jó lesz, akkor ismét.

Nem akarom ismételni magam, mert már én is unom. Köszi, hogy emlékeztetsz rá, hogy soha nem lesz már olyan.

És hogy akiért te mindent. Ő meg leginkább semmit. Legalább ezt is megtudtad, nem? És mihez kezdesz vele? A jól bevált út, hogy oké, akkor ezentúl leszarom.

Közben persze erő kell ahhoz, hogy végigcsináld. Ne tűnj el. Igaz, hogy természetesen minden más is most kezd összeomlani körülötted. De semmi baj. Hisz' ott az örök jókedved. Majd az megold mindent.

Nem. Ezúttal nem.

Legutóbb is kiderült, ez most más. Teljesen.

Nem új kihívás, és új életcél, csupán változás, amit rosszul menedzselsz. Menedzselsz. Hányok magamtól.

Van az egyszerűbb út is. Visszatérni ahhoz, ami a legjobban megy. Úgy tűnik, hogy nem csak a rutin miatt csinálod jól. Erre születtél. Bele van kódolva génjeidbe, bizonyíthatóan elég sok generáció óta. Ők úgy mondják, a véredben van. És a kisbarátaid is várnak már.

Az alapigazság meg ott virít a címben.

Furcsa ez az egész. Többször akarom, mint nem. Írni ide. Ide is.

Nem fogom semmire. Egyszerűen nem csinálom. Nem megy.

Kaptam rengeteg kritikát, hogy csak a rosszat írom. Mindig. Nem mintha foglalkoznék vele, és nem is kezdek újra bele, csak egy gondolat.

A rossz dolgok jobban/mélyebben rögzülnek, mint a jók.

Köszöntem.

Más. Még mindig próbálom tartani magam ahhoz, hogy nem énblog, bár egyre nehezebb. Amúgy is megengedőbb lettem mostanában, biztos kezd elmenni a maradék józan eszem is.

Közel sem biztos, hogy ez így marad, és magamat ismerve azért azt sem lehetetlen, hogy minden eddiginél rosszabb lesz, és akkor kösz a halakat. Vagy újrakezdem. Azt is, amit tényleg nem kellene.

De ami most történik, az komolyabb valahogy az eddigieknél. Kimondhatjuk, hogy a sokéves átlagnál.

A legtöbbször magamon lepődöm meg.

Furcsa. Egyebetnemtudokmondani. Kéremkapcsoljaki.

ezt csak úgy ideteszem, innen érkezett

Itt a csodás új esztendő. Igazából már előre utáltam. Nem, te hülyegyerek, nem a maja jóslatok meg a világvége miatt. Unom, hogy mindenkinek előre boldog újat kell kívánni, de még ennél is jobban utálom január első pár hetét, amikor meg aztán végképp mindenkinek, aki épp szembejön. Igazán kitalálhatna már az ország vezetése erre is valamit, ha már hasonlóan fontos kérdésekben is sikerült megoldásokat találniuk.

A fő problémámat, már leírtam egyszer itt, a gonosz szaloncukor-visszacsomagló manókról, így ezt a kérdéskört tekintsük most lezártnak.

Nem fogadtam meg semmit idén sem, mégpedig azért, hogy ne hazugsággal kezdjem az új évet. Nem ártott volna átgondolni, igaz? Egy dolgot megígérhetek, idén sem fogok sírni, hogy az életben csalódtam.

Minden marad pont ott, ahol tavaly hagytam. Meg te is. Leszámítva, hogy akár még rosszabb is lehet. Nah persze, lehet. Hidd el, lesz is. Nem a világvége eljövetelét hirdetem, nem is az apokalipszis négy lovasának megérkezését, csupán hiszek abban, hogy idén tényleg történni fog valami, ami megváltoztatja a Föld népességének jelentős hányadának az életét. Hogy ez szökőár, földrengés, meteor, gazdasági válság, vagy idegen lények inváziója lesz, arról fogalmam sincs. Még az is lehet, hogy valami jó fog történni. De azért nem erre fogadnék nagyobb összeggel.

Ha csak a hazai életképeket nézem, akkor nem remélek semmit ettől az évtől sem, ha csak nem épp kiprovokált tüntetéseket, egy előre eltervezett időközi választás (pl. SP miért csak 2 évre vállalta el a köztársasági elnök szerepét, na vajon), azt, hogy a kormány bebetonozza magát 40 évre, egypártrendszer lesz, és még sorolhatnám.

De mivel az kezdetekkor úgy döntöttem, hogy nem politizálok, így érjük be most ennyivel, az összefüggéseket meg próbáljátok meg ti meglátni. Van nekem elég dolgom enélkül is.

Megközelítőleg 4 hónap. 16 hét. 112 nap. Nem volt ez olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Jó, oké, könnyítettem annyival, hogy ha elmentem mulatni vagy találkozni a gyerekekkel, akkor azért igen, be kell valljam, bizony többször rágyújtottam. Szóval ez ilyen straigt edge soft version volt.

De az ital elmaradt. Minden egyes alkalommal. Nem, egyáltalán nem volt nehéz. Jó, az elején igen. Aztán valahogy megszoktuk. A környezetem és én is. Pedig voltak mulatságok, tumblr és irl egyaránt, utazás, kiállítások, rendezvények, training nem itthon, külföldi főnökkel italozás itthon - alkoholmentes sörrel. Ez utóbbit soha többé.

A legfurcsább? Az első szombat reggel. Felkeltem, és valahogy sehogy sem stimmelt semmi. (Még mindig milyen szépen alliterálok. Duplán.) Minden teljesen eltért a megszokottól. Töprengtem néhány percig, majd rájöttem. Megvolt a hiba. Nem vagyok másnapos. Hihetetlen volt. Megszámlálhatatlanul sok szombat reggel után ez most nagyon kilógott a sorból.

A legjobb dolgot nem tudnám kiemelni. Talán a barátaimat. De még jobb, hogy többen nekiálltak most tavaszig valami hasonlónak. Meg kell mondjam, ezt sosem gondoltam volna.

A legszembetűnőbb negatívum a szórakozóhelyek pultosainak viselkedése. Én értem, hogy vicces, hogy nem iszom, ahogy azt is, hogy ezt meg is kell említeni, de ha a hetedik ilyen megemlítés után szóváteszem, akkor meg én vagyok a nemjófej. Igaz, talán mégsem kellett volna elküldenem a Dürer egyik csaposát oda, ahova sikerült, de miután kértem 2 limonádét, majd harmadszorra egy gyömbért, meg találta jegyezni, hogy " Hú, de belehúztál", amire én annyit mondtam, hogy "Hú, de elmész a kurva anyádba". Poéngyilkos vagyok, tudom, shame on me.

Nem igazán értem. Tudtommal én vagyok a fizető vendég, szóval úgy kéne csinálni, hogy én jól érezzem magam. Ha már én adom a pénzt, meg persze a jattot. Kevés olyan hely volt, ahol normálisan kezelték volna, hogy nem iszom, de volt, ahol sikerült ezt tényleg viccesen megoldaniuk, innen is pacsi Gozsdus és a Fogasházas brigádnak. De a többség lefele nyilat kellene kapjon. Mintha itthon még mindig nem éreznék, hogyan is működik ez a dolog, amit úgy hívunk, hogy vendéglátás. Egyáltalán nem vagyok ezen meglepődve, csak mélységesen elszomorít.

Mit adott ez az egészen? Tulajdonképpen semmit. Tényleg. Kitaláltam, hogy megcsinálom, de ez sem volt kőbe vésve, semmi fogadalom. Sosem szerettem az ilyesmiket.

Mit adott mégis? Sok mindent. Jó volt látni a barátaimat, azt, hogy hogyan szórakozunk a kis játszóterünknek tekintett belvárosban. Jó volt látni, hogy a rengeteg társaságban kik azok, akik tényleg kedvelnek, és kik nem. Józanul sokkal hamarabb megérzed ezt, és rájöhetsz, hogy kikkel is akarod eltölteni a szabadidődet, és kikkel nem. Ez az egyik legnagyobb hozadéka ennek az egésznek, és pont erre számítottam a legkevésbé.

Két dolog biztos. Egy, hogy jó dolog szünetet tartani. Segített tisztábban látni, gyorsabban gondolkodni, felpörgetni az agyamat, újra megtalálni a fókuszt. Kettő, hogy soha többé nem csinálom ezt ilyen hosszan.

14 hét. Még 2 van hátra. Utána pedig kezdődik minden elölről. Szóval látszólag igazán semmi értelme. Ami természetesen nem igaz. De úgyis írok ennek egy rendes posztot.

Más. Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki kibaszott különleges. Meg abból, hogy nem érti önmagát, és ezt a létező összes kommunikációs fronton meg kell osztani az emberekkel. És hogy persze ettől mennyire különleges is.

"- Its a cold world, Bodie. World is going one way, people another, yo.

 - We just getting old."

Én megértem, hogy gyereket nevelni nehéz. De mérd már fel, hogy képes vagy-e rá. Lehetőleg még a gyerekvállalás előtt. Köszi.

Tudom, hogy én vagyok a bunkó, meg a nyugdíjas, meg minden, de kezek besokallni ettől a sok kis idióta puffancs kisgyerektől, akik zavartalunl randalíroznak a buszon/metrón/villamoson/vonaton oridbálva, sikítizova, visongatva kergetik egymást, vagy jobb esetben képzelt kis barátaikat, teszik mindezt a szülök legnagyobb megnyugvása, esetenként extra bíztatása mellett.

Tudom, hogy toleránsnak kell lenni, kapom is mindenhonnan ezt, hogy legyek liberális, meg toleráns, meg homoszexuális buzi, meg minden, de azért valljuk be, ez nem én vagyok. És azzal sincs bajom, ha épp bármelyik tömegközlekedési eszközön kap egy kisgyerek fényt, és jön rá, hogy márpedig neki most hisztizni kell. Oké, elfogadom, ez van, befejezi, nem fejezi, maximum leszállok, ennyi.

De azért senki ne mondja nekem, hogy fogadjam el, hogy a szülő nem neveli meg a gyerekét (btw nem ez lenne az elsődleges dolga?), és az ezért viselkedik mérhetetlenül idegesítően. Azért nem idegesítem magam a kisgyerekek hisztijén, mert ez a korral jár, kikerülhetetlen, oké, elfogadva, pipa. De a viselkedésmód már tanult. Azaz esetünkben épphogy nem tanult, mert a szülők nem adják át ezt a tudást, valamint a helyes és élethelyzetekhez illeszkedő viselkedés formáit (mivel leggyakrabban nekik sincs).

Milliószor és még többmilliószor lerágott csont ez, hogy az új generáció nem képviseli a régi értékeit, meg hogy ezek a fiatalok nem tisztelnek ma már semmit, a kevés tudásból és mégkevesebbet adnak át, etcetcetc, meg amúgy is régenmindenjobbvolt. A legutolsó mondjuk tényleg igaz. De nem ma.

Lehet tolni a hippikontentot erre, hogy hadd viselkedjen már úgy az a gyerek ahogy akar, vagy ahogy tud, de engem ez pont nem érdekel. Ha én, és még több száz ezer gyerek képesek voltunk úgy felnőni, hogy nem kergettünk az őrületbe önkényes tömegközlekedési játszadozással 1-1,5 millió embert, akkor szépen kérem már a mostani kis lurkókat, de méginkább az elbaszott szüleiket, hogy tegyék már meg ők is ezt a szívességet. Ha másnak nem, akkor nekem. Köszi, puszi, pacsi.

I have my mother's dreams,
I have my father's eyes,
You can't take that from me,
Just go ahead and try.

Igen, kezdődik.

Nem tudni, hogy meddig fogjuk bírni, de elkezdjük, aztán majd véget ér valahogy. Túl sokat üdültünk talán a gyerekekkel, átléptünk olyan határokat, amiket nem állt szándékomban, nem fog megártani ez most.

Ja, és a másik, ami alapvető igazság, csak már rég éreztem, hogy aki neked, annak te nem. Épp kezdtem volna elfelejteni, hogy hogyan is megy ez, szóval köszi, hogy újra emlékeztetsz.

És persze fordítva ugyanúgy. Több jelölt. Akiknek te igen. Neked ők kicsit, vagy nagyon, de valami mégsem. Hiába lenne okos, szép, értelmes, szülei jól menő saját cégében életed végéig marketing/sales igazgató lennél, majd CEO, etc etc, valahogy mégsem. Tudom, bennem van a hiba. Merthogy ez a része sosem érdekelt.

Sebaj, segond, sepánik, ez is rám fért már.

Igen, kezdődik.

This life chose me, I'm not lost in sin.

Akit érdekel, hogy honnan: Rise Against - Make It Stop (September's Children)

 Kedd van. Ami szerda. Másnapos vagyok. Mókás dolog ez a Gödör, meg utána a Corvintető. Holnap Fjod elő-party, pénteken rendes Fjod buli, közte pedig tumblr meet. És még sehol sincs a hétvége. Mondtam már, hogy mindeközben dolgozom?
I szív nyár.

All my dreams were lies

All my dreams were lies

Lemme see the skies

All my dreams were lies.

|Turbonegro - All my friends are dead|

Nincs mondanivaló. Néha olyan, mintha be kellene zárni ezt az egészet. Az internetet.

Régen talán azt mondták, hogy túl sok információt dob egyszerre. Nos, ezt mára kicsit megváltozott. Nem akarok, és nem is tisztem az internet bemutatójként tetszelegni, de pár hasznos tanácsot azért adnék a használatra. Igazából azért, mert meguntam, hogy itt a nagy felszabadulásban (=nyáriszünet, stb., ennek következtében: idióták, idióták everywhere) mindneki nagyon okos, és szétkommentel mindent ész nélkül.

Olvass. Alapvető igazság itt is, hogy ez minden alapja. Persze könnyebb képeket meg videókat nézegetni, viszont ha így gondolod, akkor maradj is meg ennél, nincs neked szükséged többre.

Ha mégis: Tanulj.

Majd ezekután: írj. Ha még mindig úgy érzed, hogy mondanál valamit.

Én elhiszem, hogy kell a jelenlét mindnekinek, meg a valahova tartozás érzése is jól esik, de csak azért csinálni egy blogot, egy twittert, vagy egy tumblrt, hogy elmondhasd, hogy mennyire eleged van a világból.... talán nem a legjobb gondolat.

Sokan, velem együtt arra használják az inetrenetet, amire való. Információszerzésre, munkára, és az utóbbi években személyes kapcsolattartásra. Most belemehetnék, hogy ez így mennyire jó-mennyire nem jó, meg hogy a gyerekek már inkább a számítógépük előtt ülnek, és nem a tereken játszanak, de nem teszem. Lehetne akár egy külön poszt is, de megírták ezt már épp elegen, olvasd el azokat.

Igenigen, belehúztam én is a magánéletemet ebbe a csodálatos szörnyetegbe, kezdve pár éve az MSN, WIW, mozgok/sanc.hu site-okkal, most meg épp gtalk, blog-közösség, facebook és tumblr van, de a folyamat ugyanaz maradt. 

Nem mondom egy szóval sem, hogy ez a helyes út, de ha nincsenek még igazi barátaid, talán nem a neten kellene először keresned őket. Igen, vannak itt is pozitvumok, de a veszélyek, és a csalódás esélye sokkal nagyobb.

Még minidg nincs mondanivaló. Néha olyan, mintha be kellene zárni ezt az egészet. Legalábbis korlátozni, hogy ki mit használhat belőle.

"Kellően alacsony elvárások mellett egy kibaszott ünnep az élet"

Tumblrről loptam.

Az előző volt a 100. poszt. Egészen mást akartam, de így alakult. Pont, mint az életed.

Egyben megragadnám az alkalmat, hogy megemlékezzem a blog 2. szülinapjáról (ha már az (zs)index nem figyelmeztet, nemúgymintatumblr). Épp úgy ünnepeltem, mint az elsőt.

Szükséges néha ilyen dolgokat is megélni, túltekinteni a kényelmes életünk határain, és ha csak érintőlegesen is, de belelátni hánytatott emberi sorsokba, hogy érezzük, mennyire egyszerű is az életünk.