Nem értem. Megteszek mindent. De mindent. Bent rohadok reggel fél 9tól este fél 8ig, és dolgozom.

Nem a videókat nézek, nem írok blogot, nem töltök zenét, nem játszom, igyekszem elvégezni a munkámat. Nagyrészt sikerül is. De nem, ez nem elég. Dolgozzak hétvégén is, csináljak csapatot, szerevezzem ezt, meg szervezzem azt, mert úgy érzik, nem vagyok elég aktív. Hát az a maradék eszem is megáll.

Persze előléphetek, ami kb azt jelenti, hogy még több munka. De fizetésemelés? Hova gondolok. Szakadjak meg, aztán majd beszélünk róla. Hát jelentem, kezdek megszakadni. Az agyam képtelen épkézláb mondatokat összerakni, megint az van, hogy randomszerűen szavakat rakok egymás után, és ha szerencsém van, akkor egy kevésbé értelmes, vagy nagyritkán egy értelmes mondat is elhangzik a számat elhagyó szavak sokaságából.

Nah mindegy, befogom a mocskos pofám, válság van, nem rossza munka, örülök én ennek is. Aztán várom örök naivitással, hogy a befektetett energiám elnyerje méltó büntetésést. Mert az lesz, már előre érzem...

Jah, meg azt nem is mondtam, hogy nem is ám egy multinál dolgozom, sőt.... mert akkor lenne aztán nemulass, az biztostuti. Úgyhogy télleg, pofám súlyban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.