Megközelítőleg 4 hónap. 16 hét. 112 nap. Nem volt ez olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Jó, oké, könnyítettem annyival, hogy ha elmentem mulatni vagy találkozni a gyerekekkel, akkor azért igen, be kell valljam, bizony többször rágyújtottam. Szóval ez ilyen straigt edge soft version volt.

De az ital elmaradt. Minden egyes alkalommal. Nem, egyáltalán nem volt nehéz. Jó, az elején igen. Aztán valahogy megszoktuk. A környezetem és én is. Pedig voltak mulatságok, tumblr és irl egyaránt, utazás, kiállítások, rendezvények, training nem itthon, külföldi főnökkel italozás itthon - alkoholmentes sörrel. Ez utóbbit soha többé.

A legfurcsább? Az első szombat reggel. Felkeltem, és valahogy sehogy sem stimmelt semmi. (Még mindig milyen szépen alliterálok. Duplán.) Minden teljesen eltért a megszokottól. Töprengtem néhány percig, majd rájöttem. Megvolt a hiba. Nem vagyok másnapos. Hihetetlen volt. Megszámlálhatatlanul sok szombat reggel után ez most nagyon kilógott a sorból.

A legjobb dolgot nem tudnám kiemelni. Talán a barátaimat. De még jobb, hogy többen nekiálltak most tavaszig valami hasonlónak. Meg kell mondjam, ezt sosem gondoltam volna.

A legszembetűnőbb negatívum a szórakozóhelyek pultosainak viselkedése. Én értem, hogy vicces, hogy nem iszom, ahogy azt is, hogy ezt meg is kell említeni, de ha a hetedik ilyen megemlítés után szóváteszem, akkor meg én vagyok a nemjófej. Igaz, talán mégsem kellett volna elküldenem a Dürer egyik csaposát oda, ahova sikerült, de miután kértem 2 limonádét, majd harmadszorra egy gyömbért, meg találta jegyezni, hogy " Hú, de belehúztál", amire én annyit mondtam, hogy "Hú, de elmész a kurva anyádba". Poéngyilkos vagyok, tudom, shame on me.

Nem igazán értem. Tudtommal én vagyok a fizető vendég, szóval úgy kéne csinálni, hogy én jól érezzem magam. Ha már én adom a pénzt, meg persze a jattot. Kevés olyan hely volt, ahol normálisan kezelték volna, hogy nem iszom, de volt, ahol sikerült ezt tényleg viccesen megoldaniuk, innen is pacsi Gozsdus és a Fogasházas brigádnak. De a többség lefele nyilat kellene kapjon. Mintha itthon még mindig nem éreznék, hogyan is működik ez a dolog, amit úgy hívunk, hogy vendéglátás. Egyáltalán nem vagyok ezen meglepődve, csak mélységesen elszomorít.

Mit adott ez az egészen? Tulajdonképpen semmit. Tényleg. Kitaláltam, hogy megcsinálom, de ez sem volt kőbe vésve, semmi fogadalom. Sosem szerettem az ilyesmiket.

Mit adott mégis? Sok mindent. Jó volt látni a barátaimat, azt, hogy hogyan szórakozunk a kis játszóterünknek tekintett belvárosban. Jó volt látni, hogy a rengeteg társaságban kik azok, akik tényleg kedvelnek, és kik nem. Józanul sokkal hamarabb megérzed ezt, és rájöhetsz, hogy kikkel is akarod eltölteni a szabadidődet, és kikkel nem. Ez az egyik legnagyobb hozadéka ennek az egésznek, és pont erre számítottam a legkevésbé.

Két dolog biztos. Egy, hogy jó dolog szünetet tartani. Segített tisztábban látni, gyorsabban gondolkodni, felpörgetni az agyamat, újra megtalálni a fókuszt. Kettő, hogy soha többé nem csinálom ezt ilyen hosszan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.