Ne öregedj meg. Nem éri meg. A társadalom ugyanis nem tiszteli az öregeket. De a fiatalokat sem.

Szóval ne is maradj fiatal. Ez sem egy jó döntés. Egyfolytában azzal szembesítenek, hogy ehhez meg ehhez még túl fiatal, és tapasztalatlan vagy. Meg hogy ez nem úgy van, ahogy te elképzeled, meg az iskolában megtanultad. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy az azért nem egy rossz alap, amit az iskolában megtanultam, azt pedig, ahogy képzelem, általában helyesnek bizonyul. Félreértés ne essék, nem azért, mert egy zseni vagyok, csupán azért, mert néha nem árt szakítani a hagyományokkal, és teret engedi az ifjúság szellemében képet öltő újító megvalósításnak. Jajj, de irodalmi voltam.

Szóval szerintem leginkább a szemléletmód-váltás az, amire szükség lenne. Sok területen. Sok cégben. És hát ugye még tudjuk, hogy hol. (Állatkert. Nagy díszes a Duna Parton.)

Észre kellene venni, hogy a fiatalok nem is annyira fiatalok (lásd az én korosztályom), és felnőttek már annyira, hogy felelősségteljes munkavégzést lehessen tűlük elvárni. Azonban ennek hiányában nem kell azon csodálkozni, hogy sokan csak alibi munkát végeznek. Minden nyűgős, unalmas feladatot rájuk bíznak, hogy majd ebből mennyit fognak tanulni. Hát nem. Csak megundorodnak tőle. Ha eddig nem jöttetek volna rá, most megmondom nektek a világmegrengető igazságot.

Igen, itt lenne az idő arra, hogy az idősebbek valóban a tudásukat adják át a fiatalabbaknak, és ne csak a munkahelyi és magánéleti problémáikat. Valamint arra is, hogy belássák, hogy el kell lassan engedniük az irányítást, és egy kicsit a háttérbe vonulni, és onnan tanácsokkal ellátni azt, akiben megbíznak.

Hosszasan fejtegethetném még ezt, de nem teszem, nem is az én stílusom. Igyekszem elgondolkodtatni, remélem sikerült.

De lássuk azért a problémákat is.

Tudom, az elméletem több helyen vérzik. Amíg az öregek ragaszkodnak a hatalmukhoz, a fiatalok(akiket ők annak tekintenek, 14-17 éves korosztály) semmivel sem törődnek, és amíg az emberek nem bíznak senkiben, addig hogyan várhatok el egy társadalomtól ilyeneket?

A válasz. Idealizmussal. Ami pedig, mint tudjuk, a legkevésbé jellemző rám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.