Néha az van, hogy nem tudom hova tenni. Azt mondtad, akkor kell abbahagyni, amikor több a rossz, mint a jó. De ezt nem tudom ilyen sarkítottan felfogni. Egyszerre jó és rossz. Nem határolódik el. És nem is váltakozik hektikusan.

Emberi önzőség. Mindig belefutunk, csak a szint más. Az eddig legnagyobb van most soron. Te pedig tegyél félre mindent, másképp nem megy. Te nem létezel ebben most, csak asszisztálsz. És amikor sorra kerülsz, örülj neki. Minden és mindenki fontos. Leszámítva téged, és a problémáidat, mert túl sok energiát igényelsz. Pedig nem. Csak törődést. Ideje lenne belátnod, hogy ezt itt nem kapod meg. Tudod, mondták az elején, oda kellett volna figyelni. Csak akkor ez nem érdekelt, most meg el kellene már döntened, hogy mit akarsz. Tényleg látsz ebben annyit, hogy megérje? Megsúgom, sosem éri meg.

Megmondták, túl jó vagy ide. Túl jó. Ettől a szópártól egyszerre ráz ki a hideg és érzel mérhetetlen csalódottságot. Te mindent megtettél. Legyőzted önmagad sokszor, hogy minden rendben legyen. Elfogadtál és eltűrtél dolgokat, de te is tudod, hogy erre nem lehet építeni. Mert ez egyoldalú, és ideje lenne belátnod, hogy az is marad. Nincs igény arra, hogy másképp legyen.

De ne keseredj el. Rájössz majd, hogy megy, ahogy eddig is. Hiszen te mindig ott leszel magadnak. És az önzőség már körbe is ért.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.