A válaszom egy határozott talán. Úgy mindenre. Jójó, tény, hogy nem hevertem még ki teljesen a hétvégét, de ez most nem erről szól. Megint nincs tanulság. Vagy lehet, hogy a végén mégis.

 

Mai legmeglepőbb dolog, amit a csodálatos világsajtóban olvastam, miután sikertelenül próbáltam összerakni magam reggeli utazásom alatt, hogy ne írjál blogot, mert a Nagy Testvér figyeli, és felhasználja az írásokat. Szerintem nem csak azért nem értem ezt most, mert elhagytam az agyam Daninál a teraszon gitározás-éneklés közben, és utána este West-Balkánban sem találtam meg, hanem azért sem, mert nincs értelme. Meg egyébként is, ez így most mi?

 

Csak hogy mindenki értse az anomáliát: újságírók mondják, hogy ne írj. Talán így még érthetőbb: írók írják, hogy ne írj. Kapizsgálod már?

 

Egyetlen dologra tudok gondolni. Hogy irigyek. És nem azért, mert a bloggerek jobban írnak nálunk. Még akkor sem, ha van olyan, aki tényleg jobban ír a legtöbb hivatásos újságírónál. Csak azért, mert többen olvassák. Hello, welcome Információs Társadalom. Igenigen, talán nem mondok újat azzal senkinek, hogy internetet többen olvasnak ma, mint hagyományos újságot. És az idejükbe épp belefér egy post elolvasása egy blogon. Hiszen csak öt perc, vagy még inkább annyi sem. És ingyenes. Hohó. El ne felejtsük. Nem kell megvenni. Ha nem tetszik, nem adtam ki rá pénzt. Nincs bosszúság, csak egy kis X a jobb felső sarokban.

 

Az pedig a másik része, hogy a blogok (főleg a kishazánkban fellelhető blogok) nagy részében semmi nincs, csak hogy ma főztem vacsorára Józsinak pacalt, aztán tv-t néztünk. Azért mélységesen kíváncsi lennék, hogy ebből, és a hasonlóan szofisztikált bejegyzésekből milyen információt szipolyoznak ki ezek az állítólagos megfigyelők.

 

És ha már itt tartunk, nos a saját blogom sem éppen szépirodalmi. Főleg nem stílusában, hát még témáiban. Meg amúgy is. Kit érdekelne vajon, hogy én mit csinálok, és azt leírom, és miért írom le, és miért csinálom, meg még ki is fejtem? Nah nem, ez már így kicsit túl bonyolult. Vagy ahogy M.F. Peet mondaná: maci. A macerás szó legújabb változata, újmagyar nyelven. Nem engem szidni, ha nem tetszik, és csak a szócső vagyok hozzá, hogy ez a kifejezés teret hódíthasson a világ magyar ajkú lakosságánál. Ha van rá létjogosultsága. És halkan teszem hozzá, hogy a bocsi-szupcsi-telcsi és csodálatos társai mellett, azt kell látnom, hogy sajnos van.

 

Nah de térjünk csak vissza az eredeti gondolatmenethez. Úgy gondolom, hogy igenis kell írni. Mindenkinek azt, ami neki jólesik. Van, aki tényleg azt írja le, hogy mivel telt a napja. Van, aki a problémáit. Van, aki esszéket, verseket. És vannak a magamfajták, akik csak azt, ami épp eszükbe jut. Még az is lehet, hogy igaz, hogy ezt valaki elolvassa, és nem műkritikusi szándékkal. De azért erősen meg lennék lepődve, hogy ha világ katonai, félkatonai, kémelhárítási, rendőri szervezeti, valamint titkosszolgálatai a blogokban keresnének és találnának számukra használható információkat. Kivéve persze, ha a naponta elkészített atom-, hidrogén-, és plutónium bombáim fotóját, használatai utasításait, valamint elkészítésük receptjét tenném közzé, egy kis ’csináld magad’ videóval mellékelve.

 

Szóval véleményem szerint megint felfújnak egy olyan dolgot, ami eddig is jelen volt. És nem a cenzúráról beszélgetünk. Ne legyünk naivak, és higgyük el, amit még egy általános iskolai informatika tanárom mondott. Ha olyan szóra keresel rá egy böngészőben, ami az atombomba egyik, nehezen beszerezhető alkatrészéhez kell, hidd el, hogy onnantól garantáltan kapsz egy kis figyelmet egy szervezettől, és az internetezési szokásaid közkincsé válnak.

 

Az pedig csupán egy vélemény, hogy a „szakma” nagyjait bántja, hogy a világhálóról jött „senkik” írásait sokszor többen olvassák, mint ahányan az övéket. Azonban amennyiben ez leginkább a saját hibájuk, és nem voltak képesek megérezni a változás szelét, és az élére állni, hanem inkább besüppedtek a jól megszokott közegükbe, akkor viszont arra kérnem őket, hogy a siránkozásaiknak keressenek más fórumot, és ne szóljanak bele, hogy ki mit rak ki az internetre.

 

Amúgy meg van egy idevágó mondatom, a valós, vagy vélt indokokra, meg úgy mindenre, aztán mindenki asszociáljon, amire akar.

Az optimisták angolul tanulnak. A pesszimisták héberül. A realisták lőni.