Hát igen. Közhelyekkel tele a padlás. Csak az a baj ezekkel a fránya sehonnan se vett, de mégis mindenkitől hallott idézetekkel, hogy veszettül igazak.

 

Az élet szép. Nah jó, ez persze kivétel, mert az élet nem szép. Vagyis az, de kizárólag ritkán. És amikor épp azt éreznéd, hogy mégis az, máris jön valami, ami képes felborítani ezt a látszólagos, és valóban törékeny egyensúlyt.

 

Aztán kezdődik minden előröl. Újabb probléma. Arra újabb megoldást kell találni, és ez az az ördögi kör, ami soha nem akar megszűnni. És nem is fog. Tudom, te majd nyersz a lottón. Bár ahhoz előbb lottózni sem ártana. De neked majd megy anélkül is biztos.

 

Aztán egy idő után eleged lesz. Úgy érzed, nem vagy képes már több problémát elviselni, pedig a java még csak most jön. Elköltözés, munkahelyváltások, esetleg egy új iskola, vagy a régi befejezése. A munkahelyeden előre-, vagy visszalépés, szinte megoldhatatlannak tűnő benti feladatok, lehetetlen határidőkkel párosítva. Ezek mind-mind olyan stressz alá helyeznek, hogy lassan képes lennél feladni. De ilyenkor jön egy képzeletbeli mentsvár. Kiszakítod magad, jön a tudatmódosítás. Akár nap mint nap.

 

És ekkor már tényleg stressz van rajtad, Mivel hajnalban érsz haza, így nehezen is kelsz, egész nap azt várod, hogy hazaérj aludni. De alvás helyett egy újabb elindulás következik, és beleveted magad az éjszakai szórakozásba. Mert hát ki kell kapcsolódnod. Túl sok helyen kell megfelelned egyszerre. A munkahelyen, az iskolában, otthon. Legrosszabb esetben még a barátaid előtt is. Kezded látni, hogy ez így nem fog menni, de mindenhol csak újabb problémákba ütközöl. Felszínes emberi kapcsolatok övezik minden lépésedet, de ne feledd, ezeket mind te alakítottad így, úgy hogy egyedül magadnak mondhatsz érte köszönetet. Kezdesz tökéletesen egyedül maradni a gondjaiddal, amik időközben végeláthatatlan problémahalmazzá duzzadtak.

 

Úgy érzed, bedarál az élet. És tudod mit? Nem is tévedsz nagyot.