Az egész onnan jön, hogy az, amit a magenta színű csoda internet-szolgáltatásnak nevez, az barokkos túlzással sem tekinthető annak. Úgy gondolom, hogy ennyi pénzért már normális szolgáltatást is lehetne, illetve kellene nyújtani. Valójában nem is az összeg zavar, amit havonta fizetek nekik. Hanem sokkal inkább a hozzáállás.

 

Nem fogok belemenni nagyon a műszaki részébe, meg mondjuk nem is igazán értek hozzá, de az több, mint kritikán aluli, hogy egy óra alatt háromszor minimum megszakad a kapcsolat, minden külső közbeavatkozás nélkül. Van, hogy órákig nincs fizikailag összeköttetésem a hálózattal. Miért? Mert épp nincs. És hiába telefonálok, kérek hibajavítást, vagy újraindul a port, vagy nem. Ha kijönnek, nem találnak semmi hibát, és ezt ők is megmondták már. Igaz, írásba ezt nem adnák soha.

 

Egyszerűen ilyen szolgáltatást nyújtanak. De akkor megkérdezném a mélyen tisztelt vezetőséget, hogy miért nem ezt írják bele a szerződésbe? Ahelyett, hogy ennyi meg ennyi megabájt le-, illetve feltöltés csak annyit kéne beleírni, hogy napi ötször eltűnik a net, percekre. Jah, az benne van persze, hogy minimálisan mennyit kell szolgáltatniuk, az meg bőven megvan. Az, hogy én előfizetek egy mondjuk nyolc megás csomagra, csak azt jelenti, hogy a letöltési sebességem elérheti a nyolc megabájtot. Remélem mindenki felfigyelt a feltételes módra.

 

Ismétlem, a probléma a hozzáállás. Meg az, hogy nem azt hiszik, hogy ebben az országban mindent lehet. Hanem pontosan tudják, hogy ebben az országban mindent lehet. Míg például a jóléti társadalomnak nevezett Amerikai Egyesült Államokban, ha egy szolgáltató ilyet csinálna, hogy akár 5 percig nem nyújt internet-szolgáltatást, az előfizető felmondaná a szerződését. És másnap kötne egy újat, egy másikkal. Mert ott is sorban állnak a szolgáltatók az ügyfelekért. Csak ott nem felejtik el azt a nem elhanyagolható tényt, hogy az ügyfelekből élnek. És ehhez mérten is kezelik az embert.

 

Jó, tudom, hogy nagyon extrém példa az USA bármely, akár társadalmi, akár üzleti szegmensét szembe állítani, az itthoni, nyugat-balkáni viszonyokkal, és azt is tudom, hogy odakinn Sam bácsi honfitársai néha túlzásokba esnek a fogyasztóvédelem területével kapcsolatos kérdésekkel is. De akkor is. Ha működik ott egy olyan rendszer, ahol mind az ügyfél, mind a szolgáltató egyaránt jól jár, akkor talán nem lenne gond, ha nálunk is működhetnének hasonlók.

 

Ugyanez a helyzet a bankokkal. Vegyük csak példának a legnagyobb, és legelterjedtebb bankot, a Csányi Sándor (gyengébbek, illetve hülyébbek kedvéért: nem a színész) nevével fémjelezett pénzintézetet. Mivel a kapitalizmus kezdetén ez a bank monopolhelyzetben volt, így ő maga alakította ki a szabályrendszereket úgy, hogy az neki a legjobb legyen, azaz úgy szervezte a működésének rendszerét, hogy az neki a legtöbb profitit termelje. Például ezért fizetünk neki (én nem, mert szerencsére nem vagyok az ügyfelük) minden egyes kártyahasználat után, vagy minden egyes pénzfelvétel, utalás, egyáltalán bármilyen banki tranzakció után valamilyen díjat. Pontosabban ilyen magas díjat. Minden után. Külföldön ez is kicsit másképp van, nem mennék bele, akit érdekel, az nézzen utána, vagy írjon egy mailt, szívesen kifejtem neki.

 

Ez az egyik probléma, amiből viszont következett egy másik. A hazánkban fiókokat nyitó bankok egy idő után rájöttek, hogy ebben az országban nekik is mindent lehet, és nem a külföldön bevett szokások szerint alakították a hazai díjtáblázatukat, hanem a zöld logós bank tarifái után csinálták meg a díjszabásukat. Mindezt csak azért tudták megtenni, mert mi, a magyar nép ilyen hülyék vagyunk, hogy hagyjuk, hogy ők gennyesre keressék magukat rajtunk.

 

Erről azonban kivételesen nem mi tehetünk egyedül, sokkal inkább szabadrablásos rendszerváltás, meg az előtte lévő idők, ahol nem volt választási lehetőség. Egy volt, azt kellett szeretni. Mi meg megszoktuk ezt, és a legtöbbünk úgy fél akármilyen szolgáltatót váltani, hogy már inkább mondvacsinált indokokkal marad a réginél, és szenved tovább, csak váltani ne kelljen. Mert az olyan rossz. Meg felelősséggel, és kellemetlenséggel jár. A magyar ember fejében a változás rossz.

 

Pedig a változás az élet egyik természetes velejárója, és ez az, ami előrébb vihet minket, még ha csak egy kicsit is. Tessék beletörődni, a változás szükséges. Lehet, hogy nekünk most úgy tűnik, a szükséges rossz, de véleményem szerint a változás az egyetlen dolog, ami előrelendít minket, az egyén, a társadalom, vagy éppen a gazdaság szintjén. Aki ezt nem érti, ő maradjon meg itt, a megszokott körülményei között. A magyar ugaron. És tekintgessen szépen vágyakozva nyugat felé. Hátha onnan jön majd a megmentő.