Ésésés újra itt vagyok. Nem így terveztem ezeket a napokat, de hát ugye ez már régóta nem rajtam múlik. Sebaj, újabb pofon, aztán megyünk majd tovább. Örök igazság: the show must go on.

 

Amúgy is. Sosem lehet tudni, hogy mikor lesz az, ami még akár jó is lehet. Csak ugyebár győzzük kivárni. Én meg főleg, mert híresen türelmetlen vagyok.

 

Úgy érzem eleget vártam már. Te meg még mindig vársz. Pontosabban mindig vársz valamire. Vártad, hogy elvégezzem a gimnáziumot. Aztán a kedvenc felsőoktatási intézményedet. Majd vártad, hogy meglegyen a nyelvvizsgád. Az állásodra is várnod kellett. Meg a barátodra/barátnődre. Várnod kell, amíg tudsz venni egy lakást.

 

Én nem várok ennyi mindenre. Nem és nem. Én sokkal türelmetlenebb vagyok. Most akarom. Az egészet. Nincs ennyi időm.

 

Más. Meghalt az UFO. MJ(nem Micheal Jordan) azért valamit letett a képzeletbeli asztalra, még akkor is, ha az utóbbi tíz évét leginkább kisgyerekekkel való túlzott barátkozással töltötte. Nem tudtam elmenni a téma mellett, mert az összes létező médiából ez folyik, váltogatva az emlékműsorokat és a mocskolódást. Nemhiába, igazi szenzáció ez. Még lesz egy ennél is jobb mulatság, majd a hagyatéki tárgyalások lezárulásával.

 

De attól még én igyekszem inkább művészként emlékezni rá. Azért egy Billie Jean vagy egy Beat it még ma is megállná a helyét a popszakmában. Tévedek, ma sokkal jobban megállná a helyét. Mondjuk én a fehér frottír zoknit azért levenném a kellékek közül, de persze csak a maximalizmus miatt. Kíváncsi lettem volna az új show-ára, hány állomást bírt volna ki a szervezete. Szerény, nem éppen orvosi diplomára támaszkodó véleményem szerint azonban nem nagyon viselte volna el a teste azt a nyomást, amit egy több állomásos turné jelent egy amúgy sem teljesen egészséges szervezetnek.

 

Mindenesetre azért tiszteletem neki innen is, köszönjük a zenéket, nah és persze a felejthetetlen mozdulatokat, többek között a moonwalk-ot, hogy mást most ne emeljek ki.

 

Megint más. Közösségi oldal. A legismertebb. Eddig direkt nem részleteztem. Most már fizikai késztetést érzek rá, hogy véleményt nyilvánítsak valamilyen platformon. És persze teljesen véletlenül a SAJÁT blogom éppen megfelelő ehhez, valószínűleg keresve sem találtam volna jobbat.

 

Az, hogy megvette a magenta színű csoda, hát, ne szépítsük, nem nagyon segített a felhasználóknak. Ám akkor még nem is sejtettük, hogy mennyi minden vár még ránk. Szép új külső, amit legszívesebben lehánynék abban a másodpercben, amikor meglátom. Színesebbnél színesebb, és haszontalanabbnál haszontalanabb alkalmazások. Köszi Nagy T-testvér.

 

De ezek még mind semmik. A legjobbak továbbra is a felhasználok. Több éve gyűjtünk az új Izauráknak, meg én már nem is tudom követni, hogy kiknek. Ehhez kapcsolódik pluszban a szokások körlevél bullshit, a küldd tovább, mert. Majdnem kifelejtettem a két kedvencemet, a küldd tovább és nyersz pénzt/telefont/PS3at, és a küldd tovább, mert fizetős lesz az MSN.

 

Az egy dolog, hogy valaki kitalálja, és jót szórakozik vele, hogy milyen hülyék az emberek. Rá nem is tudok haragudni ezért. A többiekre, akik napi háromszor körbe küldik, nah rájuk már annál inkább. Tudom, hogy nem az ész volt a jelük az óvodában, de azért ez már nekem is sok. Sőt, van, aki nem elégszik meg azzal, hogy az összes ismerőse postaládáját teleszemeteli mindenféle felesleges baromsággal, miközben úgy csinál (értsd:üzenet tárgya. Fontos, Sürgős, stb.), mintha csupán a másik számára akarna valami igazán személyeset mondani. De nem ez még mindig nem elég. Neki sikerül azzal tetézni az egész műveletet, hogy kirakja még az üzenőfalra is, ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazokkal a helyesírási hibákkal. Egymás alá harmincszor. Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy kicsit lelépek onnan, csak a nyugalmam megőrzése érdekében.

 

Ma nincs zárás, csak egy gondolat. Ne várj semmire.