1

2010.02.16. 12:21

Nem csak azért volt az előbbi post két részre szedve, mert így könnyebben elkerülhető a téves párhuzamok állítása, hanem azért is, mert ma van egy éve annak, hogy kihelyezem ide azoknak az apró kis szövegeknek egy részét, amiket írok. És akkor nehogy már csak 1 post legyen ma. Hanem rögtön 2. Ami így már 3.

Igen, ez most az a rész, amikor az ide írkáló srác kiszól a nézelődőknek.

Köszönöm szépen azoknak, akik időt töltenek azzal, hogy elolvassák ezeket, és azt is köszönöm, aki még vissza is jelez valamilyen formában ('mail', 'comment', vagy a hagyományos 'beszéd' platformok valamelyikén).

Amúgy simán elfelejtettem volna, hogy ma egy éve kezdtem el kirakosgatni ide a szövegeket. Mert nem az idő a fontos. Talán nem is a mondanivaló. És talán nem is én. Bár köztudott tény, hogy az egészet magamért, magam miatt csinálom, bár közel sem terápiás céllel, mint ahogy sokan mások.

Köszönjük meg tehát együtt L.A. fiatalkorú bűnelkövetőnek, hogy emlékeztetett rá, és így ma 3 bejegyzéssel gazdagíthattam az amúgy nem túl sok post-ot tartalmazó 2010. év februári blog-szakaszt.

Írok majd még azért. Februárban. Ha nem, akkor meg márciusban. Amikor eszembe jut. Mint mindig.

Szerző: szu.csi

1 komment

Címkék: blog egy év

A bejegyzés trackback címe:

https://sumare.blog.hu/api/trackback/id/tr581762902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nicknikinikiiinév 2010.02.16. 17:48:20

oo, micsoda bűnt követtem el, remélem az élet majd megbüntet érte:) haha
süti beállítások módosítása