Most nem az élethosszig tartó tanulás fontosságát kívánom bemutatni. Hanem valami ennél sokkal kevésbé szembetűnőt.

 

Az jutott eszembe, hogy 16 évig tanultam. Okéoké, mindannyian tudjuk, hogy ez költői túlzás. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a mondanivalóm több igazságtartalommal bírjon, hogy tizenhat évig tanítottak. Vagy 16 évig jártam iskolába. A tények szerelmeseinek kedvéért egy újabb megfogalmazás: ennyi ideig látogattam általános-, középiskolai, és felsőoktatási intézményeket. A gimnáziumtól kezdve váltakozó rendszerességgel.

 

De vannak olyanok szép számmal, akik 20 évig tanulnak. Húsz kemény esztendő. Belegondoltál már?

 

És mindez miért? Hogy utána havi nyolcvanezerért nap mint nap megalázzon valami szerencsétlen, aki önértékelési zavarokkal küzd, és mindemellett a főnököd. Mert jó helyre született. Vagy mert hosszú a nyelve. A tudását most ne firtassuk.  Ahogy azt se, hogy a munkahelyén kívül hogyan viselkedik egy ilyen ember, mindenkinek a képzeletére bíznám. De nem tévedsz nagyot, ha azt gondolod, hogy mindenhol semmibe veszik.

 

Nem tudok túljutni rajta. 15-20 év tanulás. Van, akinél kemény tanulás, és nem csak linkeskedés. Nem egy embert ismerek, aki beleőszült a magyar felsőoktatásba.

 

Tanulsz. Ahelyett, hogy élnél. És persze úgy, hogy a végére tisztában leszel azzal, hogy képtelen vagy azt az életet biztosítani magadnak (és ha lesz, vagy már van, akkor a családodnak), amit elterveztél. És innentől minden tanulásod ellenére az életed egy rémálom. Harc a számlákkal, a törlesztő részletekkel, a bolti árakkal, és napi harc az életben maradásért a munkahelyeden. Meg azért, hogy ne őrülj bele.  

 

Aztán mi lesz? Beletörődsz, hogy nem lehet jobb. Keresel egy kényszermegoldást, egy pótcselekvéssel. Alkohol. A legkézenfekvőbb. De a lehetőségek tárháza, mint tudjuk, szinte végtelen. Jobb esetben valami küzdősportban vezeted le a feszültséget. Aztán megöregszel, tisztes szegénységben, de nagy felhalmozott elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal, amire egy idő után már senki sem lesz kíváncsi.

 

Egy örök ígéret maradsz, aki két évtizedet töltött különböző iskolapadokban, az oktatási rendszer sok száz éves hibáinak köszönhetően. Ennek a hibának köszönheted, hogy akkor nem tudod igazán élvezni az életet, amikor a legjobban korszakodat kéne élned. Helyette marad a taposómalom, karrierépítésnek csúfolva.

 

Ha pedig ez sem jön össze, a végén legalább rólad is elmondhatják majd: több volt benne.