Érthetetlen emberi természet és viselkedés, melyet mélységesen felháborítónak tartok. Mondhatnám. Ha így fogalmaznék. De ez valahogy élet-, és testidegen nekem. Egyszerűen arról van szó, amiről már korábban is, az emberek önzéséről.

 

Nem törődve igazán semmivel, csak a maguk dolgait részesítik előnyben, ami addig nem is lenne baj, amíg bele nem húznak inaktív vagy aktív szereplővé. Mert pontosan ez történt az elmúlt napokban többször is, hogy akaratomon kívül is része lettem valaminek, aminek nem akartam, vagy épp nem sikerült annak történnie (rendszerint a másik fél hibájából), amit előre megbeszéltünk. Azt már tényleg csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy én persze minden esetben szóltam előre, hogy ez lesz. De hát nem kell rám hallgatni, nem kell figyelembe venni, amit ötmilliószor elmondok, mert úgyis csak hülyeségeket beszélek.

 

Az épp egy másik sarkalatos pont, hogy az emberek nem képesek tartani az adott szavukat. Megbeszélsz velük akármit, és mondják, hogy jó, úgy lesz. Hiába. Nem úgy lesz. Két opció van ilyenkor. Az első, hogy a határidő előtt egy nagyon kicsivel jelentkeznek, hogy jajj, ez így mégsem lesz jó. A másik az, amikor ez is elmarad, csak a helyszínen adott időpontban (vagy ugye jó szokás szerint késve érkezve, és így késéssel) derül ki, hogy mégse az lesz, amiben megállapodtunk. Ezekkel az csupán a baj, hogy ezt az egészen apró dolgoktól kezdve az igazán jelentős munkahelyi ügyekig bezárólag megcsinálják. Én valahogy a tisztelet hiányát érzem emögött is. Mintha nem tisztelnénk meg a másik felet azzal, hogy tartjuk magunkat ahhoz, amit ígértünk. Időben ott vagyunk, ahol kell, azokkal a dolgokkal, amiket megbeszéltünk. Vagy csak nekem természetes ez ennyire? Mindenkivel mindenre írassak írásbeli megállapodást?

 

Nem, amúgy megmondom, hogy mi van. Az a szituáció lépett elő, hogy az emberek leszarnak önmagukon kívül mindent. Eddig is bennük volt a hajlam az önzésre, de most hozzácsaptak egy kis nemtörődömséget, valamint emberi hülyeséget. Mert ez valóban az, ugyanis felelőtlenség azt gondolni, hogy majd mindig lesz, aki pótolja helyettünk, amit mi elfelejtettünk. Hogy majd minden megoldódik úgyis, mert eddig is megoldódott.

 

Ez csak azért volt így, mert eddig volt, aki megoldotta helyettük. A szülők, a család, a barátok, a munkatársak, vagy éppen én. Az alábbiak közül sokaknál több halmazban is benne voltam. A legnagyobb baj az, hogy burokban nőttetek fel, és pár dolgot, viselkedés mintát elfelejtettek lemásolni, pedig hasznos lenne. Mindig volt, ami megóvjon az igazi kudarcoktól. De nem mondok újdonságot azzal, hogy másképp nincs egyedfejlődés, csak a bukások árán. Nekem is kellenek, és önkéntelenül is olyan új dolgokba kezdek bele, amikben az elején hatalmas kudarcok érnek. Olyan motivációt adnak, amit régen éreztem már. De az a probléma, hogy titeket ez sem tesz már helyre, inkább azt teszem veletek, amit ti mindenkivel.

 

Magatokra ismertetek? Köszi, ennyi voltam mára.