Gyerekek
2011.02.10. 15:25
Fura ez a világ. Annyi kellett, hogy megnézzem a boston.com-om a pakisztáni képeket. Nyugi, semmi megrázó nincs benne. Nincsenek leszakadt végtagok, meg bombanyomok. A legtöbben csak néhány kisgyerek. Koszban. De náluk ezen nem annyira lepődöm meg.
Azon sem, hogy leharcolt amerikai játékokkal játszanak. Valahol csodálatosan lefestik ezek a képek is a társadalmunkat, de ez most kevésbé érdekelt. Sokszor elmesélt dolog ez már.
A tekintetek. Annyira ártatlanok. Ahogy a szemük fehérje elkülönül a koszos és amúgy is barna bőrüktől. Abban a kontrasztban van valami. Valami nyomasztó, de mégis szerethető dolog. És valahol ilyenkor fáj. Igen, iszonyatosan fáj, hogy én már tudom, hogy milyen világban fognak felnőni.
Csak ennyi. Amúgy nem szeretem a gyerekeket. Majd igyekszem nem gondolni rájuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sumare.blog.hu/api/trackback/id/tr782651776
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gonoszkiralylany 2011.02.11. 01:44:07
ez a sorozat engem is nagyon megrázott... csak nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, hogy miért :) köszi.
czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2011.02.15. 17:03:48
Sok hasonló képsorozatot lehet látni, a világ minden tájáról. Ami viszont szintén sok esetben ott ül a gyerekek szemében, az a felhőtlen boldogság. Ez is erősen elgondolkodtató.