Egy orbitális barom vagyok. Túl sokat foglalkozom olyan dolgokkal, amikre nincsen ráhatásom. Persze én szeretném, hogy legyen. Ezért pedig teszek is. Elméletben, és persze gyakorlatban is.

 

Elméleti síkon ezerszer és milliószor lejátszok élethelyzeteket. Úgy, ahogy szeretném, hogy majd történjenek. És úgy, ahogy majd vélhetően történni fognak. Míg az elsőből általában egy darab lehetőség van, az utóbbiból számtalan alternatíva létezik, én pedig egy számítógép processzorának gyorsaságával generálom az újabb és újabb lehetőségeket, amik megtörténhetnek. Majd. Egyszer. Talán. Bár a variációk számának növekedésével pont fordítottan arányosan növekszik az előfordulásuk lehetőségének valószínűsége. (Túl sokat vagyok mérnökökkel.)

 

A másik része is itt van. Képzeljük el, hogy van egy fő cselekményvonal. Ahogy az eset történik. Ebben pedig előre nincs beleszólásunk, ez úgy fog történni, ahogy majd történik, ezt csak az adott élethelyzet adott pillanataiban befolyásolhatjuk.

 

És vannak mellékvonalak. Amik esetleg, hangsúlyozom, esetleg befolyásolhatják majd a cselekmény történését. Ezekre a mellékvonalakra azonban, az előzővel ellentétben van ráhatásunk. Én pedig igyekszem úgy alakítani az összes mellékvonalat, hogy azok olyan irányba tereljék a fővonal alakulását, ami segít elérni azt, hogy a fővonal az általam preferált irányba haladjon. Azaz igyekszem optimalizálni az össze külső körülményt, hogy a cselekmény az általam kívánt helyzethez közeli legyen, és segítse majd annak megvalósulását. (Tényleg túl sokat vagyok mérnökök között.)

 

Ennek egy része szigorúan elméleti sík, a másik része már gyakorlati. Plusz ugye nem tudom előre, csak sejtem, hogy az, ahogy befolyásolok egy mellékvonalat, milyen irányba mozdítja majd cselekmény t. És ez így megy körbe és körbe, egészen addig, amíg el nem érkezik a cselekmény ideje. Akkor pedig rájövök, hogy mi volt kifizetődő az addigi mellékszálak terelgetéséből, és mi az, amivel pont a kívánt hatás ellentétét sikerült elérni.

 

Ha úgy látod, hogy egy kicsit bonyolult, akkor igazad van. És igen, ilyenkor érzem azt, hogy túl sokat foglalkozom ezekkel. Elég lenne néha csak úgy szabadon engedni mindent, és hagyni, hadd történjen az, aminek kell. Néha sokkal jobb lenne így. Nehezemre esik, de most egy ilyen ponthoz érkeztem.

 

Most nem foglalkozhatok külső körülményekkel, fő-, és mellékvonalakkal, cselekménnyel. Nem és nem. Csak engedni kell, hadd történjenek a dolgok maguktól. Az irányt is ők szabják meg. Ahogy a közhely mondja, sodródom az árral. De most épp ennek kell kifizetődőnek lenni.