Csomó minden hiányzik. Pl. az is, hogy este nyugodtan leüljek, és írjak vmit ide. De ez van, nem megy a business magától, tenni kell érte. Nem fogok nyavajogni, nyugi. Csak furcsábba látom a dolgokat. Letisztultak. Teljesen.

Ahogy az emeberki kapcsolatok is. Látom, hogy ki mit akar tőlem. Sokkal jobban észreveszem, mint eddig, de sokkal kevesebb türelmem is van hozzájuk. Nemhiába, nem vicces napi 10 órában kedvesnek lenni, de megtanít arra, hogy miként viszonyulj az emberekhez. Nem is kell kihasznáni őket, megteszik ezt ők saját maguk. Csak annyi dolgod van, hogy rásegíted őket erre az útra. Mert tiszta hülyék, én mondom neked. Képesek többet fizetni vmiért, mint amennyibe az valójában kerül, és ha 100 forinttal kevesbebért adod, akkor már előterjesztenek angol lovagi fokozatra.

Nah persze azért ez a kisebbség. A többséget nem kell bemutatnom. Sír-rí, hogy így szar, úgy szar az egész, aztán közben fél füllel lehet hallani, hogy kisebb összegekről beszél a telefonban, amikből nagy valószínűséggel bevétel is lesz. De közben persze olyan arccal mondja, hogy nem megy a bolt, hogy jobban tudnád sajnálni, mint egy vak, árva, mozgásképtelen kisgyereket.

Igazi hiénák ezek mind, pedig még csak 1 autókereskedővel találkoztam, a taxisokkal meg alapból nem bizniszelek. Na de mindegy is, megyek, mert még le kell adminisztrálni a mai sikertelenséget is. Mert még egy dolog hiányzik, de nagyon. A pénz. De már nem sokáig.

Iszonyatosan jót pingpongoztunk a budaörsi kék sportáruházban. De tényleg. Úgy beadta, ahogy már régóta semmi sem. Mondjuk de, talán ugyanez a tevékenység pénteken. Akkor is hülyének néztek, meg sztem most is az áruház dolgozói, meg persze a vásárlók is valószínűleg.

Jah, előrebocsájtanám, hogy nem tudunk pingpongozni. Sem a Peti, sem. Viszont cserébe hihetetlen lelkesedéésel tudunk játszani, és ettől szerintem mindenki azt gondolja rólunk, hogy pro-k vagyunk, pedig hidd el nekem, még advanced-ek sem.

Jó, tény hogy jobban nyomjuk, mint a sok helyi gerinctelen, meg a hétvégi anyaapa, és persze a sok szerencsétlen hülyegyerek, de azért maradjunk a lelkes amatőr megnevezsnél, amikor a pingpong tudásomról beszélgetünk.

Nah, szóval úgy történt, hogy múlthéten kinéztünk valamiért a D.-ba, ide a nem messzi Budaörsre. Jah, tudom már, Mizuno ill. Asics röplabdás cipőket keresgéltünk, de hát az elsőt nem nagyon árulják már, a másodiknak meg találtunk saját márkaboltot, szerencsére Budapesten. Ugyanis a Mizuno hasonló boltja Szegeden van, oda pedig nem tudok leugrani hétköznap, hogy vegyek egy cipőt, rendelni meg necces, mert elég kényes vagyok a cipőimre. Szóval próbálgattuk a cipőket, meg nézelődtünk, aztán az az ötletünk támadt, hogy ha már itt ez a sok asztal, akkor játszunk egy kis pingpongot. Ami olyan jól sikerült, hogy másfél óra lett belőle.

A mai látogatásunk már célirányosabb volt, ma szimplán azért mentünk ki, hogy pingpongozzunk, ott is ragadtunk egy röpke 2 és fél órára. Közben (főleg a múlthéten, de azért kicsit most is) én azért szórakoztatttam magunkat, és a kedves körülöttünk levőket azzal, hogy kommentáltam a versenyhelyzeteket. Magamat elneveztem bosnyák tigrisnek, a balkán örökös bajnokának, az albán junior világbajnoknak, és így tovább. Tettem mindezt Peti és a körülöttünk állok legnagyobb örömére, meg hát persze hoztuk a szokott formánkat, ismét rendesek és főképp kedvesek voltunk mindenkivel. Segítőkész voltam, meg minden, de néha nem tudtuk megállni, hogy arcon ne nevessünk embereket.

De most komolyan. Néha úgy érzem, hogy minden ember kissé fura itt a környéken. Jó, én sem vagyok egy átlagos, normális élőlény, de ők, hát nekem kicsit túltesznek a határokon. Lemegyek a helyi szórakoztató és bevásárló központba, és hányok. Ahogy ránézek az emberekre, azonnal érzem, hogy itt vagyunk a külváros legszélén. És ezzel amúgy nem is lenen probléma, ha az emberek nem tennének rá még egy lapáttal. Például én megrögzötten nem megyek el vásárolni joggingban. Jó ide a sarki közértbe kenyérért meg tejért persze, de pl. ruhát venni, vagy ilyesmi, azt azért nem. Ők meg simán. És nem egy-egy ilyen van, hanem egy-egy olyan, aki nem. Vagy az is lehet, hogy ez csak nekem ilyen furcsa, és mindenki másnak természetes? Ez sem lenne meglepő, csak inkább egy újabb példa arra, hogy nem teljesen átlagos a gondolkodásmódom.

Én nem azt várom el, hogy ingben meg szövetnadrágban járjanak az emberek a hipermarketekbe, mert hát tényleg nem, ez itt nem a Mom Park, ahonnan kinéznak, ha nem így mész be. Csak valahogy úgy érzem, hogy nem adják meg a többi embernek a tiszteletet. A legjobb példa erre a nagypapám, aki már sajnos nem él. Ő, akármi is történt, ha elment valahova, és legyen az az utolsó utáni bolt vagy piac a VIII. vagy a XIII. kerületben, akkor is megborotválkozott, felvett egy tiszta inget meg egy nadrágot, és úgy indult el. Benne még benne volt ez, hogy megtiszteli a többi embert azzal, hogy nem megy ki koszos ruhában és ápolatlanul az utcára. Valahogy nekem ez a szimpatikusabb. Bár ha belegondolok, lehet, hogy ő egy olyan korból jött, ahol az emberek még tisztelték egymást, számomra ugynais egyre világosabb, hogy a mai utca emebrének hiába problánám elmagyarázni, hogy mit is jelent a 'kölcsönös tisztelet' kifejezés.

Tudod mi a legrosszabb? Emberekben csalódni. De komolyan. Mindig akkor, amikor épp nem várnád. Amikor épp szükséged lenne rájuk. Meg persze azokban, akikre azt mondod, áhh, benne úgysem. Hát hidd el, hogy de.

No de sebaj, volt már ilyen, és amíg ilyen naív vagyok(mindneki szerint nem, magam szerint igen), addig lesz is még ilyen. Most egy darabig újra nem bízom majd senkiben, jujjdejólesz, már alig várom. Amúgy nem vagyok pesszimista. Mindig azt mondom, hogy sem optimista, sem pesszimista nem vagyok. Én realistának hívom magam.

Elmentünk mulatni. Ez már önmagában vicces szokottlenni. Most sem volt ez másképp. Főleg, hogy 2 naposra sikeredett. Az első nap is önmagában vicces volt, de a másodikban is volt pár jelenet, ami mindent vitt, mint a 7es busz.

Péntek este kitalálták kedves jó barátaim, hogy menjünk le a gimnáziumi törzskocsmába, hogy egy, de maximum kettő darab söritalt jó hangulatúen elfogyasszunk. Nah, ez persze nem sikerült, mivel mire leértünk, mindneki nagy szeretetettel, és egy invitálással fogadott a rég nem látott ismerősök közül, hogy jajjderégláttalakigyálmármegvelemevalamit. Nah, talán mondanom sem kell, hogy ennek az lett a vége, hogy nemcsak a holland árpakomló ital csúszott, de a szarvasos csoda, a jeges is(Lacikának és egész Jégerpalánknak innen is Big UP!). Nos, talán nem kell részleteznem, hogy elég jól voltam már éjfél előtt nem sokkal, majd ez ahogy lenni szokott, ez hirtelen átcsapott az inverzébe. Magyarul kértem a kabátom, és kimentem levegőzni. A jó levegőt az alkhol is megirigyelhette a gyomromban, mivel nekilátott ő is kikandikálni a február végi hajnalba. Bár ehhez kellet B.P. fiatalkorú bűnelkövető is(a nevét direkt nem mondom), aki tanácsokkal, és egy jó pohár vizzel segített, hogy ne legyen majd olyan szar a másnap.

Nem is lett, egész jól kihúztam, bár ebben az is szerepet játszik, hogy miután a dolgok nagyrésze távozott belőlem, fogtak a srácok, és beraktak egy kocsiba, ami kb 5 perc alatt hazahozott. Majd szóltak, hogy itthon vagyunk, beraktak a kapun, onnan már meglepően jól boldogultam. Majd arcmosás, pizsi fel, ágyba be, és fel se keltem reggelig. Egész olcsón megúsztam.

Másnap estére újab szórakozásra voltam hivatalos. Barátnőmék társaságában volt szülinapünneplőzés. Nos, miután már egész stabil volt a gyomrom, és csak a fejem lüktetett még egy kicsit, el is indultunk. Nos, megtehettem volna, hogy nem megyek, de akkor olyan erők haragját zúdítottam volna magamra, amikkel még nem érzem úgy, hogy elég felkészült vagyok, hogy szembeszálljak. Szóval 9re megérkeztünk a helyre, ami nem bizonyult igazán megfelelőnek, ezért viszonylag hamar, 10 perc után odébbálltunk. Elsétáltunk az Oktogonig, majd javasoltam az összegyűlt népeknek, hogy hesszeljünk be a Medibe, úgyis ezeréve nem voltam. Nah ez egész jó öteletnek tűnt, a clubban őrjöngő retrobuli ellenére is. A retrobuliról címszavakban: Barbi Girl, 2unlimited, Captain Jack, Álomhajó. A többit mindneki képzelje hozzá.

De annyira nem is volt gáz. Becsüccsentünk a helyre, és szolidan, szépen csendben eliszogattunk, megettük a palacsintatortát is, majd egy kis seggrázást követően kellőképp vicces emlékekkel tovább indultunk hajnali 1 körül. Történt ugyanis, hogy volt lent a helyen egy egész osztálynyi fiatal. Vagyishogy több is, de ezek tényleg egy közösséget képviseltek. Bár azt mondta be az mc dj, hogy valami fősikola, de kinézetre inkább általános iskolásos gyerekeknek mondtam volna őket. Nah ők már adták nekem a hangulatot, mert hát ahogy kinéztek, attól lefagyna a szanalmas.hu szervere is, de volt köztük egy srác, aki hát mit szépítsük, kissé retek buznyák volt. Ezzel nem is lenne baj, de a fekete ing+fekete nadrág combinációhoz egy pink sálat felvenni, plusz úgy riszáni magát, mint egy ostoba kurva.....nah ezeket már nehezen tudtam tolerálni, úgyhogy kénytelen voltam arconröhögni. Csak úgy, mint azokat a 15 éves(jobb esteben) fiukat és lányokat, akik magukról nem tudva kergették a kigyót az asztalok között, a tekintetük üvegessgét pedig az egykori geometria tanárom is megirigyelte volna, neki ugyanis az egyik szeme tényleg üvegből volt. De úgy voltam vele, hogy tegnap biztos én is szarul nézhettem ki, úgyhogy őket még viszonylag jól toleráltam(főleg magamhoz képest). Majd feltetták az estére a koronát azta sztalon táncoló kislányok és kisfiúk, akiket legszivesebben lehánytam volna, úgy néztek ki, de én mindenesetre különösen jól szórakoztam rajtuk, mint ahogy azokon a nyugdíjasokon is, akik azt képzelték, hogy faiatalok, és hogy ez az ő zenéjük. Innen is szólnék nekik, hogy nem.

Nah de el kellett indulni, mert hát vártak ránk a celebek, meg a MIH party, ahova be is néztünk, majd jöttünk is tovább. Ebből talán ki tudjátok már találni, hogy menynire feregtegesen jó lehetett.

Ilyne 3 körül haza is értünk, én pedig végrvégre nyugodtan aludhattam egy 4 órát, az előző napi 5 mellé, így amikor vasárnap belegondoltam, hogy hűűűbazze, nekem holnap nyitás van az új munkahelyen, nem volt természetes a mosolyom. De hát mit tegyünk, élni tudni kell, úgyhogy viszonylag korán, ilyen fél 12 körül le is feküdtem vasárnap este, annak reményében, hogy majd megduplázom a hétvégi alvásadagomat, de talán ki tudjátok következtetni, hogy a fél hetes hétfői kelés ezt az illúziómat száz százalékig szétrombolta.

Nah itt vagyok. Megcsapva bár, de törve nem.

Lett új munka, apró mértékben tönkretesz, kb reggel nem birok kimenni a buszmegállóig, olyan gyomoridegem van, de semmi baj, majd megszokom, majd felveszem a ritmust. Vagy nem. És akkor munkakeresés újból, meg itthon pauzálás. Nah azt nem, úgyhogy akkor inkább megszakadok, de akkor is végigcsinálom.

Kereskedelem. Hát jah, kellett nekem ez. Ha már ez tanultam, akkor nosza, rajta, csináljam is. Ahha. Csak arról valahogy senki sem szólt, hogy olyan kvóták vannak, hogy beledöglesz. Az enyém: 1.5 millió jómagyar királyi forintnyi üzletkötés, plusz 10 új szerződés(aka új ügyfél). Jah, azt nem mondtam, hogy ezt egy hónap alatt, kezdőként. Szóval, azt hiszem, belerokkanok, de tudod mit? Akkor is megcsinálom. Dögöljön meg mindenki. És a végén majd mosolygok, hogy hát persze, hogy megcsináltam. Kihaénem. Közben meg kihordok lábon 3 infarktust meg egy szolidabb gyomorfekélyt.

A kezdés sem volt jobb. 3 napig előadás, 9től du 4ig. ez aból állt, hogy 90 perces előadást tartott néhány ember, ők váltogatták egymást, egy nap kb 4-5 előadó. Mi voltunk csak állandóak, 4en. Szóval mint egy magánsuliban, figyuzzámindenre, meg jegyzeteld le, és 2 perc múlva már tudd is. Aztán ez így ment 10 perces szünetekkel du 4ig. Nah jó, első nap csak f3ig. Aztán olyan kis gyenge volt a képzés, hogy most már az összes árat, felületet és kedvezményt ismerem, amit csak el lehet adni. Bár dolgozni azt mégtöbbet kell, mert a 4ből először csak 3an lettünk, mert egy srác lelépett, hogy talált jobb melót, majd a 3adik ember is. Emberünk megkérdezte a vezetőnket, hogy ilyen kemény lesz-e majd a munka mint a képzés? Erre a kereskedelmi vezető beközölte, hogy az egy kicsit keményebb lesz. Nah, itt azt mondta az akkor még leendő munkatárs, hogy akkor köszi szépen, neki ennyi elég is volt belőle. Majd felált és hazament.

De sebaj, nyomjuk, mindenki bíztat, hogy jól csinálom, de hát mi mást mondhatnának? Még ha nem is így lenne(mivel nincs is így), akkor sem mondanák meg. Mert akkor ki csinálná meg? Ha én nem végzem el a munkát, akkor senki. Ez az örök szabály itt is érvényes.

Plusz ha nem végzem el a munkát, akkor nem kapok pénzt. Az pedig nem lenne túl jó. Nem azt mondom, hogy betegre keresem magam, mert hát finoman szólva sem, annyi fogok keresni kb előreláthatólag, amiből szűkösen kijövök havonta. Az is barokkos túlzás lenne, hogy éhbérért dolgoztatnak. Mert étvágyam az nincs. Ma is először vacsoraidő után, este fél 8 körül éreztem, hogy ideje lenne valamit enni. Ezt onnan tudtam, a gyomrom is jelezte, hogy most már magamhoz vehetek némi táplálékot, nem löki vissza egyből valamilyen formában.

De hát ez van, a pénz meg kell. Nem jól jön, hanem kell. Ez van. Ha akarok vmit, akkor nem tehetem meg, hogy nem csinálom meg ezt, a gyomrom is megszokja. Majd. Egyszer. Talán...

Lesz új post, csak kicsit szét voltam csapva hétvégén, de amint lesz egy kis időm, összerakom magam, sok midnen történik, lesznek tanulságos irások....

Az előző post egy vendéblogger, az egyik Muppet Show béli társam munkája.

Olvassátok szeretettel.

Az utóbbi egy évben Magyarországon kétfajta kisebbség került a média figyelmébe. Nyáron a motorosok voltak fókuszban, most pedig a romák kerültek szinte minden újság címoldalára.

Valljuk be őszintén, mindkét kisebbséggel a többségnek azért kisebb-nagyobb gondja akad. Sokan gondolják úgy, hogy a romák lopnak, csalnak, rongálnak; míg a motorosok nem tartják be a szabályokat, száguldanak, majd meghalnak. Természetesen nem szabad általánosítani, de ugyanígy ne gondoljuk, hogy a kisebbség kisebbségérol lenne szó.

Eddig nem is mondtam sok újat – tovább megyek. A megoldást a legtöbb esetben a többségen kérik számon: segítsük a romák integrálódását vagy figyeljünk jobban a motorosokra, stb.

Ez mind szép és jó, de azért kérdem én: nem kellene a kisebbségeknek is szembenézni a problémával? Igazán üdítő ötlet lenne azt látni, hogy a motorosok celeb képviselői ahelyett, hogy az autósok figyelmét hívnák fel a problémára, azt tanácsolnák, hogy motorosok, ne előzzetek balról, mert nem vesznek észre, aztán baj lesz; ne száguldozzatok, mert nagy lesz a végén a csattanás; esetleg adjátok meg a betonkeverőnek a jobbkéz szabályt, mert meg is érdemli, meg ő fog győzni.
Hasonlóképpen szeretnék már kampányt látni arra, hogy romák, köszönjünk a lakótársaknak, ne dohányozzunk a lépcsoházban, járjunk már iskolába, ne adj’ isten, dolgozzunk – úgy is mondhatnám, kövessük az egyszerű társadalmi normákat.

Persze részben a többség feladata a kisebbség védelme, de azért ne feledkezzünk meg a kisebbségek kötelességéről – tiszteljük a többséget és próbáljunk a keretek között élni! Talán úgy sikerülni is fog.
 

Pénz. Magát a fogalmát is utálom. Nekem ez minden jó elrontója. Hihetetlenül egyszerűséggel képes megmérgezni a legtöbb emberi viszonyt.  Ez irányítja napjaink kasztrendszerét, ez az egyetlen oka a társadalmi különbségeknek. Nem az, hogy te arisztokrata, ősmagyar vagy zsidó családból származol, hanem az, hogy van-e pénzed, vagy nincs. És ha van, hidd el, mindenki sokkal, de sokkal kedvesebb. Felcsendül a fülemben a régi sláger: „All I need is love…” Javítanám: All I need is money. Csak azt ne hidd, hogy a többi majd megy magától.

Ahogy Cozma is előrébb vitte volna, mert a román szövetségi kapitánnyal való balhéja után esélyes, hogy pár éven belül magyar állampolgár, és magyar válogatott beállós lehetett volna belőle. Sajnos ezt már soha nem tudjuk meg. Nyugodj békében Marian Cozma!